Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

Nőknél gyakoribb a nyakfájdalom

Témakörök:

A nyak fájdalma foglalkozástól és kortól függetlenül sokkal gyakoribb nőknél, mint férfiaknál. Ennek oka lehet, hogy a nők sokkal stresszesebben élik meg a mindennapokat.

Tudományos körökben állandó vitatéma, hogy miért olyan gyakoriak az izom- illetve ízületi fájdalmak és ezek miért gyakoribbak nőknél.” – mondja Anna Grimby-Ekman, a Sahlgrenska Akadémia Közegészségügyi és Kommunikációs Orvoslás Tanszékének doktoranduszhallgatója és statisztikusa. „Tudjuk, hogy az emeléssel járó nehéz fizikai munka a nyak fájdalmához vezethet. A fizikailag kevésbé megterhelő munkát végzők esetében könnyebben találhatunk egyéb tényezőket a nyaki fájdalom magas előfordulási gyakoriságának hátterében.”

Egy svéd egyetemi hallgatók között végzett felmérés szerint, melybe 627 lányt és 573 fiút vontak be, a nyakfájdalom sokkal jellemzőbb a lányokra. Az eredmény meglepő, mivel a kutatók azt várták, hogy ebben a korosztályban körülbelül azonos számú nő és férfi szenved nyakfájásban, hiszen a tanulás azonos mértékű megterhelést jelent mindkét nem számára.

Egy másik csoportban is elvégezték a felmérést. Ezúttal 870 nőt és 834 férfit kérdeztek meg. A megkérdezettek számítógépes munkát végeztek. A nők közül többen számoltak be nyak- és hátfájásról, mint azt foglalkozásuk magyarázná. Az egyértelmű, hogy mind a számítógépes munkát végzők, mind a hallgatók esetében pszichoszociális tényzők is hatással vannak a nyaki fájdalom kialakulására.

A stressz nagyobb fokú megélése a lányhallgatóknál gyakoribb volt, mint a fiúk esetében. Emellett úgy tűnik, hogy náluk nagyobb szerepe volt a nyaki fájdalom kialakulásában is a fiúkkal összehasonlítva.” – mondja Anna Grimby-Ekman.

Kézi masszírozó, LA57400

Forrás: MediPress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal