Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

645e12518a593443145227.jpg

Depresszió kezelése: magyar kutatók érdekes eredményekre jutottak

Témakörök: Életmód, táplálkozás Diéta, fitness Kutatás Érdekesség

A Szegedi Tudományegyetemen (SZTE), a Berényi Antal által vezetett MTA-SZTE Lendület Oszcillatorikus Neuronhálózatok laboratóriumában végzett kutatás új terápiás lehetőségeket jelenthet a depresszió kezelésében - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.  - olvasható az egeszsegkalauz.hu-n.

A közlemény szerint az SZTE mellett a Fukusimai Orvosi Egyetem, az Oszakai Városi Egyetem, a Hokkaidó Egyetem, valamint a New York University közreműködésével végzett kutatások eredményeit a Neuron folyóiratban publikálták.

Az elmúlt években a kutatók felfedezték, hogy az agyi régiók közötti hatékony kommunikációhoz a neuroncsoportoknak össze kell hangolniuk tevékenységük mintázatát ismétlődő ciklusokban, melyek során közös csendet majd közös aktivitást követnek. Az ilyen ritmusok közül az egyik során - amelyet gamma oszcillációnak hívnak - az összehangolt csend és aktivitás szakaszai mintegy harmincszor vagy annál többször ismétlődnek másodpercenként. A gamma ritmus fontos időzítési mintázat a bonyolult információk, köztük esetleg az érzelmek kódolásához.

Bár a depresszió okai továbbra is kevéssé ismertek, korábbi tanulmányok szerint a szaglásért és egyben az érzelmek kódolásáért felelős agyi régiókban a gamma-oszcilláció változásai a betegség elektromos biomarkerének tekinthetők. Ezek közé a régiók közé tartozik az orrüreg feletti szaglógumó, amelyről úgy gondolják, hogy az egész agyra kiterjedő gamma oszcillációk forrása és "karmestere".

Az elmélet teszteléséhez a kutatók genetikai és sejtszignál-technikák segítségével leállították a szaglógumó idegsejtjeinek működését, amely a depresszióhoz hasonló viselkedésmódok megjelenéséhez vezetett a kísérleti rágcsálókban. E tüneteket a kutatók vissza tudták fordítani egy olyan eszközzel, amely az agy gamma ritmusait azok természetes ütemének megtartása mellett erősítette.

Berényi Antal úgy fogalmozott, ez rávilágít a gamma-erősítésben rejlő lehetőségre, mint a depresszió és a szorongás elleni lehetséges terápiás megközelítésre olyan esetekben, amikor a rendelkezésre álló gyógyszerek nem hatékonyak.

A Berényi Antal által vezetett szegedi medtech startup, a Neunos Zrt. munkatársai már elkezdték egy nem invazív ingerlőeszköz fejlesztését annak reményében, hogy a közeljövőben el tudjanak indítani egy, az elv bizonyítását szolgáló klinikai vizsgálatot, amely fontos lépés lesz az terápiás alkalmazás irányába. Az eszköz működésének alapja ugyanaz az ingerlési módszer lesz, amelyet az epilepszia terápiájához fejlesztettek, és képes a koponyacsont megnyitása nélkül, akár nem invazív módon is kellő intenzitással hatást kifejteni az agyra. E módszert Berényi Antal és a világhírű Agy-díjas idegtudós Buzsáki György fejlesztették ki 2016-ban, mely számos országban nyert el azóta szabadalmi védettséget.

A major depressziós zavar gyakori, súlyos pszichiátriai kórkép, amely világszerte mintegy 300 millió embert érint, és a kutatók szerint gyakran ellenáll a gyógyszeres terápiának. A betegség előfordulása drámaian megnőtt a koronavírus-világjárvány kezdete óta, a becslések szerint világszerte több mint 53 millió új esetet regisztráltak.

A depresszió tünetei

A napi tevékenységek iránti érdeklődés elvesztése: nem élvezzük a napi tevékenységeinket, elhanyagoljuk a háztartást, a kinézetünket, a munkánkat, a családunkat is.

Süllyedő önértékelés: elveszítjük önbizalmunkat, kívülálló számára jelentéktelennek tűnő dolgokon rágódunk, felnagyítva azt. Múltbeli cselekedeteink miatt indokolatlan mértékű önvád kínoz bennünket.
Alvászavar: tipikusan túl korai ébredés és visszaalvási képtelenség, de atípusos esetben aluszékonyság is lehet.
Csökkent koncentrációképesség: nehezünkre esik koncentrálni és memóriaproblémák jelentkeznek, amit súlyosabbnak érzünk, mint amekkorák ténylegesen. Egyre nehezebben hozunk meg döntéseket, aggályos és habozó lesz a magatartásunk.

Fogyás/hízás: az étvágyunk csökken (típusos esetben), vagy nő (atípusos esetben).
Agitáció vagy gátoltság. a depresszió egy bizonyos fajtájában jellemző, nem minden esetben. A betegek egyik fele nyugtalan, ingerlékeny, könnyen felbosszantható, vagy éppen teljesen meglassult, semmire sem reagál, gesztusai lelassulnak, érzelemmentesen, monoton hangon beszél.
Fáradtság: nyúzottnak érezzük magunkat, amin az alvás sem segít, súlyosabb esetben nem is bírunk felkelni.
Halállal kapcsolatos gondolatok: sötéten látjuk a jövőt, gyakran gondolunk a halálra vagy az öngyilkosságra.
Lehangoltság, motiválatlanság: szomorúnak, elhagyatottnak, reményvesztettnek érezzük magunkat, időnként akár sírógörcseink is lehetnek.
Fásultság, libidócsökkenés: elveszítjük az örömre való képességet, korábban kedvelt dolgoknak sem tudunk örülni. A szex iránt drámain csökken az érdeklődésünk.

A depresszió ezek mellett számos testi panaszt is produkálhat, így például emésztési zavart, székrekedést, esetleg hasmenést, fejfájást, hátfájást. A depresszió kísérőtünete még a szorongás, megmagyarázhatatlan félelem.

Depresszió tünetei gyerekeknél

A gyerekeknél a fentiektől különböző tüneteket is észlelhetünk. A gyerek, ha depressziós, betegnek tettetheti magát, aggódni kezd, hogy a szülője meg fog halni, vagy rosszul teljesít a tanulmányaiban, illetve különböző viselkedési zavarai jelentkezhetnek.

Forrás: EgészségKalauz
Fotó: Pixabay

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal