A tibetiek alkalmazkodtak a magas hegyekhez
Hogyan képesek kibírni az ott lakók a tibeti magaslatok alacsony oxigénszintjét, miközben a mások oly nehezen viselik el? A kutatók azonosították a jelenség genetikai hátterét.
A ScienceExpress május 13-i online számában megjelent tanulmányban a Utah Egyetem és a Qinghai Egyetem Orvosi Karának kutatói megállapították, hogy a tibetiek 10 gén segítségével kerülik el a nagy magasság életveszélyes szövődményeit.
A magasan fekvő területek oxigénhiányos körülményei tüdő- és agykárosodáshoz vezetnek. Még a profi hegymászók is szenvednek a policitémiától – amikor a szervezet a kevés oxigén kompenzálására túl sok vörösvérsejtet állít elő. A kórkép további tünetei a tüdőtágulat és az agyi vizenyő, valamint a tüdőartériákban megnövekedő vérnyomás, mely akár halálos légzési elégtelenséghez vezethet.
A kutatók 31, a tenger felett 4500 méternél magasabban élő tibeti lakos DNS-mintáját elemezték. Az alacsonyabban élőkhöz képest 10 specifikus gén eltéréseit mutatták ki. Bár a biológiai adaptáció más magasan fekvő területeken, az Andokban, illetve Etiópia egyes részein is jellemző, a Tibetben tapasztalt eltérések egyedülállóak.
A 10 génből kettő közvetlenül befolyásolja az oxigén vérben történő szállítását. Azonban a kutatók további vizsgálatokat tartanak szükségesnek annak azonosítására, hogy milyen gének játszanak még szerepet a magaslattal szembeni védelem kialakulásában.
Josef T. Prchal belgyógyász professzor szerint a tibeti adaptációban az az egyedülálló, hogy a szervezet minként fogja vissza a vörösvérsejtek termelését. Ennek megértése roppant jelentőséget hordoz a humán gyógyászatban.
Termékajánló:
Pulzoximéter, PC60C
Forrás: Medipress