Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

A hypertonia, mint előrejelző

Témakörök:

A magas vérnyomás elővetíti a demenciát olyan betegek esetén, akik kognitív zavarokkal küzdenek (a gondolati felépítés és döntésképesség zavara), azonban memóriazavar esetén ilyen összefüggés nem áll fenn.

„Bár a középkorban jelentkező magasvérnyomásos betegség a későbbi életben kockázatot jelent a demencia kialakulása szempontjából, azonban a kései vérnyomás-emelkedés esetén nem ilyen egyértelmű az összefüggés” – magyarázzák az Archives of Neurology című szaklap szerzői. Véleményük szerint a kezdődő memóriazavar inkább Alzheimer-kórhoz vezet, míg érrendszeri ok következménye a végrehajtó (kognitív) működési zavar lehet.

A kanadai Nyugat Ontario Egyetem és az iráni Isfahan Orvostudományi Egyetem munkatársai 990 kognitív eltérést mutató idős beteget tanulmányoztak. Öt éves követési időszak bebizonyította, hogy megközelítőleg ugyanolyan arányban alakul ki demencia  a magasvérnyomásos, illetve anélküli esetekben (59,5 illetve 64,2 százalék). Azonban a kezdődő kognitív zavarok magas vérnyomással nagyobb arányban (57,7%) vezettek demenciához, mint anélkül (28%).

„Megállapításaink szerint a magas vérnyomás gyógyszeres kontrollja 50%-kal csökkenti a demencia súlyosbodását” – foglalták össze a szerzők.

Termékajánló:

Vérnyomásmérő, SE-7000

Forrás: Medipress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal