Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

A gyógyszerek szennyezik a vizeket

Témakörök:

A zuhany és a fürdő potenciális forrásai a hormonoknak, antibiotikumoknak és más gyógyszereknek, melyek szennyezik a vizet, mutatta ki egy új tanulmány.

Az illemhelyről közismert, hogy aktív gyógyszerészeti alkotóelemekkel (API) szennyezik a környezetet, melyek a vizelet és a széklet útján kerülnek bele. Ráadásul sok ember a vécén húzza le a már nem használt gyógyszereit. Az API átjuthat a szennyvíztelepek fertőtlenítő eljárásán, így a tavakba, folyókba és a tengerekbe kerülnek. Valamennyi jut belőlük az ivóvízbe is.

Ez az első tanulmány, mely kapcsolatba hozza az API vízszennyezést a fürdéssel, zuhanyozással és mosással. "Ezek az útvonalak fontosak lehetnek néhány olyan API esetében, melyeket helyileg alkalmaznak, vagyis a bőrön át. Ezek között szerepelnek krémek, szeszek, kenőcsök, zselék és tapaszok.” – nyilatkozta a társszerző, Dr. Ilene Ruhoy, a hendersoni Touro Egyetem Környezetorvostani Intézetének igazgatója.

Mivel ép formában kerülnek a környezetbe, a helyileg ható API-k hatása erősebb, mint a vizelettel és széklettel távozóké, mivel ez utóbbiakat a máj és a vese lebontja.

Hogy készült a tanulmány?

Ehhez a tanulmányhoz a kutatók több száz tanulmányt néztek át anyagcsere és gyógyszerek témakörben. Az eredményeket az Amerikai Vegyianyag Szövetség San Francisco-i ülésén tették közzé."Sokkal jobban oda kell figyelnünk arra, hogy a gyógyszerek használatával milyen nemkívánatos környezeti hatást válthatunk ki.” – mondta Ruhoy. „Fontos lépés a környezeti károk minimalizálásában az, hogy beazonosítsuk a főbb utakat, ahol az API a környezetbe kerül.”

A helyi perspektíva

A Health 24 környezetegészségügyi szerkesztője, Olivia Rose Innes elmondta, fürdés, zuhanyozás előtt kellene néhány percet szánni arra, hogy a helyileg ható szereket az emberek letöröljék a bőrükről, és a szemetesbe dobják.

"Ezekhez én hozzátennék még más kémiai termékeket is, mint például a naptej és az arcfesték. Korábban az uszodákban azt javasolták a vendégeknek, hogy zuhanyozással távolítsák el a bőrre kent termékeket, de sokkal jobb, ha törlőkendővel törlik le. Tanácsolom azt is, hogy többet fürödjenek szivaccsal: vizet takaríthatnak meg, ráadásul csökkenti a vízbe kerülő helyileg ható vegyi anyagok mennyiségét is. Tökéletesen higiénikus is: a kórházakban is így mosdatják a betegeket.” – mondta. 

Fogyj munka közben

Az egészséges munkakörnyezet egyaránt hozzájárul a munkavállalók súlyvesztéséhez és a produktivitáshoz is.

Évtizedek óta az irodákat maghatározza az egy helyben ülés – 8 óra egy székben, semmi mozgás, lassú sülygyarapodás. De mi lehet erre a megoldás?

Dr. James A. Levine és a Mayo Klinika munkatársai 18 minneapolisi irodai dolgozónak segítettek, akik munkavégzés közben összesen 70 kilogrammtól szabadultak meg.

„Egy kis kreativitás segítségével feldobhatjuk munkanapjainkat” – nyilatkozta Levine, a Mayo endokrinológius professzora. A módszert „nem testmozgásos hőfejlesztésnek” nevezték el (angol rövidítésben NEAT).

Az emberi szervezet bármilyen mozgás során energiát éget el, legyen az a mindennapi aktivitás része, mint a felállás, izgés-mozgás, fordulás, lehajolás és a séta. Az ülőmunka esetén a NEAT arányát 15-ről, akár 50 százalékra is lehet növelni, de apró életmód-változtatásokkal már 20%-os változás is könnyen elérhető.

Levine ötlete szerint az irodákat úgy kell kialakítani, hogy azok NEAT-ot generáljanak. Ehhez 2007-ben munkatársaival 18 pénzügyi érdekeltségű dolgozót teszteltek hat hónapon keresztül. Először az irodákat átrendezték. Lecserélték a szokásos iróasztalokat és székeket taposókra és sétálószalagokra, elősegítve a „séta-találkozókat”.

„Munka közben nem szaladhatsz, csak sétálhatsz. Pontosan azt akartuk megvalósítani, hogy a dolgozók 2 km/órás tempóval sétáljanak” – magyarázta Levine.

Ezen felül a vezetékes, kötött telefonokat vezeték nélküliekre cserélték, valamint az irodában helyet kaptak olyan interaktív, mozgást generáló játékok, mint a Wii, nagyfelbontású monitorokkal kiegészítve. A résztvevők továbbá étrendi tanácsokat is kaptak.

Az eredmény: fél év alatt a összességében 70 kilogramm, ebből 65 kiló tiszta zsír. Átlagosan egy dolgozó közel négy kilogrammot fogyott, a vér zsirsavszintje 37%-kal csökkent. Azok a résztvevők, akik kifejezetten fogyni kívántak a vizsgálatot megelőzően, 7 kilogrammot is leadtak.

Ugyanakkor a súlycsökkenés nem ment a produktivitás rovására. Három hónappal az átalakítást követően a teljesítmény átlagosan 10%-kal nőtt.

A tanulmány jelenleg publikációra vár.

Termékajánló:

Vízforraló, JK-910

Forrás: Medipress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal