Magazin

MEDICOR Zrt. Egészségmagazinja

A fogcsikorgatás káros következményei

Témakörök:

A mindennapi problémák vagy a munkahelyi gondok által okozott stressz hatására az emberek hajlamosabbak fogukat csikorgatni éjszakánként. Német kutatók szerint ez különösen azok körében gyakori, akik úgy birkóznak meg a stresszel, hogy igyekeznek elmenekülni a nehéz szituációkból.

Maria Giraki, a düsseldorfi Heinrich Heine Egyetem kutatója munkatársaival 69 emberen tanulmányozta az éjszakai fogcsikorgatás (szaknyelven bruxizmus) jelenségét. „A fogcsikorgatás a fogak kopásához, azok kilazulásához és érzékenységéhez vezethet, emellett a rágóizmok fájdalma is jelentkezhet” – mondta el a kutatónő.  „A jelenség pontos okát még nem ismerjük, de a legvalószínűbb a stressz.”

A fogcsikorgatást olyan vékony lemezek segítségével mérték, amelyeket a résztvevők szájába helyeztek éjszakára, míg a stresszel való megbirkózás stratégiáit kérdőívek segítségével mérték fel. A fogcsikorgatás nem mutatott összefüggést a nemmel, az életkorral vagy az iskolázottsággal, de gyakoribb volt azokban, akik mindennapos stresszről számoltak be otthon vagy a munkahelyen.

„Úgy tűnik, hogy azok szenvednek a legsúlyosabb fogcsikorgatástól, akik nem képesek megfelelő módon megküzdeni a stresszel” – tette hozzá Giraki. „Ők azok, akik a negatív megbirkózási stratégiákat részesítik előnyben, például hogy elmenekülnek a problémák elől. Ez általánosságban fokozza a stressz érzését.”

A tanulmányról a Head & Face Medicine folyóirat számolt be.

Termékajánló:

Elektromos fogkefe, HX1610

Forrás: Medipress

5a3ae39aa9539.jpg

Higanyveszély: eltört a lázmérő!

5a7af4605b9c5.jpg

A terhesség egyértelmű jelei

Fejlesszük egyensúlyunkat bokagyakorlatokkal